macskaszemu

belegondolva h az ember mennyire... nincs rá jobb szó... könnyed egy kapcsolat elején.... azért az gecire hiányzik, na

többet álmodok írországról mint arról, akibe úgy gondolom h szerelmes vagyok,

sőt, többet álmodok egy volt szerelmemről, mint arról, akibe úgy gondolom h szerelmes vagyok (nem az a volt szerelmem. és nem az. és nem az. és nem az. mindegyiknél sokkal megdöbbentőbb választás. hahaha)

sőt igazából még EGYSZER SEM  álmodtam arról, akibe úgy gondolom, h szerelmes vagyok, pedig én aztán igazán mindenkiről szoktam álmodni, időnként még senki alfonzról is meg földönkívüliekről is de téleg

rendszeresen mászkálok az utcán kócos hajjal és sminkeletlenül mert sokkal vonzóbbnak érzem így magam

pedig egyszerűen csak többen bámulnak meg

nézegetem ennek a szegény pécsi lánynak a gyilkosát, mármint a fejét a tárgyaláson készült fotókon, és azt látom rajta, hogy ölt, és különösebben nem rázta meg az ölés, és azért ölt, mert férfi volt, a másik meg nő, aki ellentmondott neki és ezen felkúrta az agyát és simán úgy gondolta hogy megteheti és még mindig úgy gondolja, és ez nem valami feminista duma, ez szimpla erőfölény, ugyanilyen simán ölt volna kisfiút vagy nála is gizdább férfit v kisgyereket ha felbassza magát éppen és ugyanilyen simán ölnek nők is, ez valami nagyon ösztönös és egyszerű vadállatiasság és azt utálom a legjobban, hogy ebből a tehetetlen dühből bennem is megszületik az az ösztönállat -- akit, hiába futok heti hétnyolc órát csuklósúlyokkal megpakolva egyszerűen nem tudok kiirtani teljesen és aki hasonló szituációban simán ölne nyilván önvédelemből, nyilván nem, és boldog lenne attól az ösztönös és egyszerű és vadállatias evolúciós ténytől hogy ímé ő volt az erősebb

jaj azt hiszem fiúnak kellett volna születnem tényleg

ne haragudj h olyan bizonytalan vagyok a kapcsolatokat(unkat) illetően, a legutóbbi szerelmem két dologgal ajándékozott meg: egy egészséges, jól fejlett fiúgyermekkel, és egy egészséges, jól fejlett bulímiával

azért nem vagyok jó költőnek, mert itt van például ez a versem, ami néha eszembe jut, előveszem, és annyira fáj, hogy komolyan az ínyem, a szájpadlásom és még az orrom is vérzik tőle, és közben mint hűvös külső szemlélő, pontosan tudom, hogy ez a vers rajtam kívül nem fáj ennyire senkinek, és nem akarok olyan alkotó lenni aki csak saját magára van komoly (véres) hatással, hahaha

ülök szemben A Dolgokkal amiket nincs kedvem megtenni ezért folyamatosan halasztom őket ezért egyre inkább nyomasztanak ezért egyre kjsebb a valószínűsége h valaha elintézem őket. ülünk és bámuljuk egymást

valahol, valamikor, szinte észrevétlenül, mintha népszerűséget szereztem volna, ami azért elég döbbenetes

mert eddig csak néhány őrült zaklatott, most meg egy csomó mindenki, és a többségük nem is tűnik őrültnek