macskaszemu

amúgy ilyen egészen furcsa állapotba jutottunk én meg a futás. szóval amikor télen leültem őszintén beszélgetni magammal és eljutottam addig a felismerésig, hogy gyökeresen megváltozott a testképem, és konkrétan a függőjévé váltam az edzésnek, és nem, nem, nem, nem akarom betartani a kötelező pihenőnapokat, és inkább ebbe haljak bele, mint másba, míg a cigarettázástól olyan rohamszerű lelkifurdalásparák és pánikrohamok törnek rám, hogy hagyjuk az egészet a francba, szóval azóta nem számolom hogy mennyit futok és fogalmam sincs ennek az egésznek a tudatosságáról, valahol elhagytam a kanyarban. nem értem, ami azt illeti. ellenben az egész testem megváltozott, és olyan lettem, mint egy férfi, mármint a kifejezésnek a jó értelmében, már ha van a kifejezésnek jó értelme, szóval vállas és edzett, olyan combizmokkal, hogy néha lenézek és könnyezek. kétkedve figyelem magam, de alapvetően nincs problémám ezzel az egésszel, sőt. alapvetően azzal van problémám, vagy legalábbis, azt jegyzem meg magamnak csöndesen, hogy tudom én, hogy a külső mindig a belső gondolatok kivetülése, ha nagyon konyhapszichológus akarok lenni, és ezek szerint úgy érzem (a belső törékeny kislány úgyérzi), hogy ahhoz, hogy túléljen, kb olyan kitörően, ösztönösen kell erősnek lennie, mint mondjuk brigitte nielsennek, muhhhaha.